Bikaviadalok-a nyilvános kínzás

Probléma 2: működés 3 szórakoztató ipar-tradíciók
BIKAVIADALOK -Tradíció mögé bújtatott állatkínzás 

"Miután a félholt bika előtt kinyílik végre az ajtó, és “bőszen” beront az arénába, hagyják néhányszor körbefutni, ezzel is fárasztva a szerencsétlen állatot.
És a bika fut.
Körbe-körbe.
Eszeveszetten keresi a kijáratot a legelőre, ahonnan elragadták.
A többnapos sötétség és tortúra után, félvakon, fájdalmakkal tele és a végletekig legyengítve, a fakorlátot öklelve próbál kijutni.
Olyan eset is előfordult már, hogy a megrémült állat úgy nekiiramodott, hogy egyenesen az aréna túloldalán lévő falnak rohant és azonnal szörnyethalt.
Sokszor a “burladero”, a védelmi korlát mögötti folyosón, vagy egyenesen a nézőtéren köt ki.
Ezekben a helyzetekben nem ritka, hogy az állat komoly sérüléseket szenved, főleg a patáin.
Már a legelején bele szúrják a hátába a “díszhorgot”, amit úgy képzeljünk el, mint egy nagy színes kokárdát. Minden bikaviadalos délutánon hat menetet mennek le, azaz hat bikát kínoznak és ölnek meg.
Ezt három torreádor viszi véghez, tehát két-két bikával bánnak el fejenként.
A torreádor természetesen nem dolgozik egyedül, a segítségére van a saját 5 fős csapata (1 szúró, 3 zászlós és egy fegyverhordozó), valamint az aréna személyzete.
A viadalok egy nagyon kötött protokoll szerint működnek, mindenkinek megvan a pontos feladata.
És persze nem feledkezhetünk meg a zenekarról sem, ami egy ropogós pasodobléval palástolja az amúgy kimondottan kellemetlen hangokat.
A szenvedés és a halál hangjait. “La tarde” (a délután) az aréna elnökének jóváhagyásával kezdődik meg.

El picador – A szúró 

Miután a végletekig megkínzott bika körbefutotta az arénát néhányszor, színre lép az “el picador”.
Az ő feladata lényegében a bika erejének próbája, “castiga”, azaz bünteti a bikát.
Ezt lóháton, egy háromszög alakú, három ujjnyi vastagságú, lándzsa hosszúságú alkalmatossággal teszi.
Ezzel a lándzsával a bika lapockái közé szúrva többszörösen, és jól megforgatva az eszköz hegyét, izmokat, ereket és porcokat roncsol.
Sokszor a szúrás olyan brutális, hogy karnyi vastagságú, 30-40 cm mély sebet is hagy az állat hátán.
A (ki)véreztetés tehát elkezdődik.
De álljunk meg egy pillanatra a lovaknál is.
A viadalok elfeledett részei.
Az idősebb lovakat nem könnyű rávenni az arénába való belépésre, hiszen tudják mi vár rájuk.
A bika támadását ők fogják fel a testükkel, és ezzel tisztában vannak.
Amikor a folyosón megmakacsolják magukat, és nem mozdulnak, a nemi szerveikbe elektromos áramot vezetnek, de az sem elvetett gyakorlat, hogy égő újságpapírral ösztökélik őket.
Manapság ugyan már védve van a testük, de ez nem mindig volt így.
1925 előtt, mikor is kötelezővé tették a lovak védőfelszerelését, rendszeres volt a kibelezett lovak látványa az arénában.
Voltak olyan délutánok, amikor akár 36 ló is halálát lelte.
A felszerelésük ettől ugyan részben védi őket, de a közel 600 kilós bika lökésétől, ahogy az teljes erejéből nekiront, valamint több bordája eltörésétől, ez sem védi meg.
A védőruházat veszélye is megvan: ha a ló elesik vagy felborul a bika lökésének következtében, képtelen felállni, tehát emberi segítség kell hozzá, ami egy felbőszült bika jelenlétében nem mindig zökkenőmentes feladat.
A szemüket lekötik, hogy ne lássák mikor támad a bika, és ne tudjanak elfutni.
Ez is viszonylag “modern” megoldás, régebbi krónikákból megtudhatjuk, hogy volt olyan, hogy egyszerűen kiszedték az állat szemét indulás előtt.
Ahogy azt Wenceslao Fernandez Flórez novellista és újságíró tollából tudjuk: “Kiszedték az állat szemét. Nyugodtan, hidegvérrel.
A fájdalomtól sokkos állat lassan lépdelt be az arénába.
Lehetséges az, hogy nincs egy törvény az ilyen kegyetlen bűnök elítélésere?”
Manapság ilyet azért már nem csinálnak, de az tény, hogy ezek az állatok folyamatos fájdalommal és stresszel élnek.
Mellesleg a hangszálaikat csonkítják, hogy fájdalmas nyerítésükkel ne zavarják “a nagyérdeműt”.

Los banderilleros – a zászlósok
A szúró véleményezése után a torreádor dönti el, hány pár zászlót “viseljen” az állat.
Ez rendszerint 3 pár szokott lenni. A
zászlókat lóháton, vagy gyalogosan helyezik az állat lapockái közé.
A torreádor dönthet arról is, ha esetleg zászlózni szeretne, vagy hagyja, hogy kollégái végezzék el mindhárom kört.
A zászlók amolyan kampós végű csiricsáré alkalmatosságok, ahogy azt a jobb alsó és a középső képeken láthatjuk.
A bika hátába szúrva, annak minden mozdulatánál mélyebb és mélyebb sebet ejt az állaton, hatalmas fájdalmakat okozva és tovább súlyosbítva annak vérveszteségét.
Mindemellett, a művelet folyamán tovább fárasztják a már amúgy is félholt állatot.
A lovaknak itt is van szerepe, amennyiben a “diestro” (a torreador) úgy dönt, hogy a zászlózás lóháton történjen.
Itt már védőfelszerelés nélkül vesznek részt.
Természetesen rengeteg a lovak által elszenvedett baleset, hiszen teljesen ki vannak téve a bika szarvainak.

A bikatánc 

Miután már halálra kínozták, véreztették és drogozták az állatot, a torreádor kiáll, hogy bebizonyítsa milyen “bátor”.
Ha “szerencséje” van, a bika még talpon bír maradni, de sokszor ilyenkor már rogyadoznak a lábai, el-elesik, letérdel, alig bír felállni.
A pasodoble zaja és az emberek kiabálása teljesen érthetetlen számára, ahogy azt sem érti egyáltalán mit keres ennek a perpatvarnak a kellős közepén.
Eddigre általában már nyilvánvalóvá válik számára, hogy nincs kiút.
Elfáradt.
Erős fájdalmai vannak.
Nem kap levegőt.
A wikipédiában a következőt olvashatjuk: “Ezután érkezik a matador, aki muletájával (egy fa pálcára erősített vörös szövettel), valamint egy alumínium vagy fa "szimulált karddal" száll szembe a bikával, és különböző látványos mozdulatokkal bebizonyítja, hogy képes uralni a vad bikát.
Az utolsó percekben a kardot valódi ívelt végű acélkardra cseréli, és ha minden jól alakul, egy szúrással végez ellenfelével.”
Nos igen, ha minden jól alakul.
Csak hogy sajnos az esetek 99%-ában nem alakul jól (már ha ez alatt a gyors halált értjük).
Ez lényegében azt jelenti, hogy ahelyett, hogy egy gyors szúrással a lapockái közötti részen szíven szúrnák az állatot, rendszerint csak a tüdejét szurkálják darabokra, aminek következtében a szerencsétlen állat a saját vérében kezd el fulladozni.
Sokszor vért hányva küszködik.
Olyan esetek is vannak, amikor a többszöri kísérletek egyikén a gerincén éri a szúrás, és csak az állat hátsó fele bénul le.
A hátsó lábaira bénult állat kétségbeesetten próbál menekülni.
Ez már az a pontja az állatkínzásnak, amit a legvadabb elmék is próbálnak titkolni, így ilyenkor a köztévén gyorsan reklámra kapcsolnak.
Ha nem sikerül végezni vele, jön a “matarife” és egy késsel tarkón szúrja, lebénítva a még teljesen tudatánál levő állatot.
 Bikaviadal sokféle van.
Itt van a 3 leginkább alkalmazott viadalfajta:
-Corrida de toros: az „igazi” bikaviadal. Három matador küzd meg két-két 4-6 éves bikával egy délutánon. -Novillada: novillerók (még nem matadorok, általában torreádoriskolák tanulói) küzdenek meg 3-4 éves bikákkal, picadorok (szúrók) részvételével vagy anélkül.
-Becerrada: torreádorok (matadorok, novillerók) vagy „műkedvelők” küzdenek két éven aluli bocikkal.

Forrás: itt

(köszönöm Barbara)

Ha Spanyolországba jársz, mindig látogass el bikaviadalra és csatlakozz a tiltakoz(z)ókhoz.